Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2002. október, XIII. évfolyam, 10. szám »




DELEATUR

Fotóalbum. Az árnyak ostroma
Az utóbbi időben rengeteget ettem. Főképp vajas kenyeret. Hét vekni, hét vaj, ez volt napi adagom. Aztán éjjel háromkor ismét felriadtam, és megettem egy újabb veknit, egy újabb csomag vajjal. Testsúlyom szépen gyarapodott, arcom kikerekedett, eliszkoltak a ráncaim, olybá tűnt, boldog vagyok. Örök tavaszban éltem, frissen ropogó, hatalmas veknik keltek ki hónom alól, és a piacokon harsogó lelkesedéssel fogadtak a vajárusok. Ellenben nemrég megpillantottam egy szoborarcot. Akkor értettem meg, mennyire üres, fárasztó és reménytelen volt életem tavasza.
Nagyon sok fénykép készült Nefertitiről, vagy ahogy másként írják, Nofretetéről, Akhenaton fáraó feleségéről. Pontosabban a szobráról, még pontosabban a fejéről, merthogy ennek a szobornak csak a feje készült el. Az sem teljesen: hiányzik a bal füle felső fele. De a sok fénykép egyikén sincs rajta az a fájdalom, ami a szobor közeli szemlélőjét megdelejezi.
Ehhez a fejhez soha nem készült test, a homok alól kiásott szobrászműhelyben, a többi szobor között találtak rá a régészek. Valószínűleg mintaként szolgált a másolatokhoz. A színek semmit sem fakultak. Mintha most rúzsozta volna ki ajkait... A fájdalom nem testi. Nem a test fakasztotta, és nincs köze a test nélküliség csonkaságához. De ki tudja? Ki tudja, mi is a fájdalom? Hogyan jelenik meg az arcon? Éteri és megmagyarázhatatlan. Jó, akkor talán a szépség fájdalma. És akkor e robbanó sugárzás feleslegessé tett minden egyebet, egyszerűen elriasztotta a szobrászt a további munkától: bénultan állt a szépség új alakja előtt.
Talán soha azelőtt nem jelentkezett ilyesmi. Mi van ebben a tekintetben? Nem, nem is ott van. Az arcra vetült árnyékban rejlik, elmosódott foltokban: a szemek alatt, az ajkak szegletében. Mindehhez pedig valami eleven lüktetés tartozik. Nagyon erős valósága van... Látszik, ahogy az ajkak megnedvesednek, mielőtt szólásra nyílnának.
Miféle árnyak? Mi az anyaguk? Nincsenek odafestve, mégis ott vannak. A gyönyör elsuhanó árnyai. Emlékek, amelyek őrzik az elmúltat, ám mégiscsak elenyésző ideig képesek ellenállni az enyészetnek. Annak fájdalma,


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék